Lakhatási helyzet a válság után. Financializációs folyamatok, kettészakadó lakáspolitikák és a háztartások túlélési stratégiái

A lakás egyszerre alapfeltétele az élet újratermelésének, a társadalmi reprodukciónak, és olyan piaci termék, amelyen keresztül a tőke profitot nyerhet ki a háztartásokból. E tanulmányban ezt az ellentmondásos viszonyt vizsgáljuk Magyarországon az 1970-es évek válságával induló globális hosszú lejtmenet összefüggésében, de különösen a 2008-as válság és a 2010 utáni új rezsim hatásaira összpontosítva. Először a financializáció globális lakáspiacra gyakorolt hatását tárgyaljuk a hosszú lejtmenet összefüggésében. Ezt követően megvizsgáljuk, hogy a financializáció – különösen a lakáshitelek révén – hogyan nyert teret Magyarországon és hogyan hat ma, a 2010 után kiépített helyi, félperifériás hegemónia körülményei között. Ezután azt tekintjük át, hogy ugyanebben az időszakban a különböző kormányok lakáspolitikái hogyan közvetítettek a globális válság külső gazdasági körülményei és a helyi társadalmi reprodukciós szükségletek között. A cikk harmadik része az informális lakhatási viszonyokkal foglalkozik. Bemutatjuk, hogy amikor a reproduktív szükségletek kielégítését a piac és az állam nem teszi lehetővé, akkor e hiányt a háztartások saját erőforrásokkal, informális módon pótolják. A tanulmány a lakhatás globális gazdasági körülményeit, a lakáspolitikát és a háztartások saját erőforrásait egy és ugyanazon összefüggés részeiként tárgyalja. Piaci termékként a lakhatás egyszerre szolgálja a tőke vég nélküli felhalmozását a profitkivonás eszközeként, és szolgál az élet újratermelésének (a társadalmi reprodukciónak) szükséges feltételeként. Ezt az ellentmondásos viszonyt a tanulmány három része a válságkörülmények között átalakuló profitkivonási stratégiák szempontjából, a profitkivonás és társadalmi reprodukció viszonyai között közvetítő helyi politikák szempontjából, valamint a profitkivonás és reprodukció követelményei között helyben manőverező háztartások szempontjából vizsgálja.