Átalakuló szövetségi rendszerek a Közel-Keleten: normalizáció vagy regionális konfliktusok új köntösben?

Az elmúlt egy évben látványos változások történtek a tágabb Közel-Kelet (Közel-Kelet és Észak-Afrika, Middle East and North Africa, továbbiakban MENA) regionális erőviszonyaiban. Ezúttal azonban nem egy újabb fegyveres konfliktus kirobbanásának lehettünk tanúi, hanem meglepő módon néhány állam nem szokványos közeledésének. Mindennek a kezdete a 2020 szeptemberétől kezdődően Izrael és négy arab állam (Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Marokkó és végül Szudán) kapcsolatának normalizálására, az ún. Ábrahám megállapodásokra datálható. 2021-ben rendeződött a 2017 óta húzódó ún. katari válság, majd pedig a 2021-ben megválasztott iráni elnök, Raisi közel-keleti útja során felkereste 2022 májusában Ománt, amely a GCC államok között általában semleges politikát folytat. Ezt követően 2022-ben Törökország részben az orosz-ukrán háború, részben a török gazdaság válsága következtében nyitott Izrael felé, lehetővé téve a kelet-mediterráneumi gázmezők készleteinek Európába való eljuttatását. Ankara továbbá normalizálta a viszonyát Szaúd-Arábiával, azt követően, hogy a két ország között a szaúdi-amerikai újságíró, Jamal Khashoggi meggyilkolása óta rendkívül feszült viszony alakult ki. A tanulmány elsősorban arra a kérdésre keresi a választ, hogy a MENA régió szövetségi rendszereiben bekövetkező változások miként befolyásolják a regionális rendet. Ennek keretében bemutatja a régió külső (Egyesült Államok, EU, Kína és Oroszország) és fontosabb regionális szereplőinek