A külföldi tulajdonú vállalatok emberi erőforrás menedzselésének jellegzetességei és sajátos kontingenciafaktorai Kelet-Közép-Európában

Ahogy azt az innovációs mozgalom atyja, Schumpeter (1950) már a múlt század közepén jelezte, az üzleti életben az innováció a piaci siker kritikus eleme. Jól ismert típusai (termék, technológia, piacok fejlesztése) mellé mára a szervezetek sikeres működését és növekedését segítő új mentális és üzleti modellek jelentősége is felzárkózóban van (Tidd – Bessant, 2013). A folyamatos változások eredményeként így a szervezetek emberi erőforrásai és menedzselésük is a szervezeti versenyképesség kritikus elemeivé váltak (Gomez-Mejia et al., 2014; Torrington et al., 2014). Ahogy arra szakirodalom megállapítások és gyakorlati példák egyaránt rámutatnak, a külföldi cégek leányvállalatai gyakran a helyiekénél fejlettebb (Hiltrop, 1991; Hoós, 2000) és komplexebb (Dowling et al., 2013) emberierőforrás-menedzselési munkát folytatnak. Lewis (2005) vizsgálatai szerint a felzárkózó kelet-közép-európai országok esetében ez a különbség különösen szembeötlő. A szerzők célja e megállapítások ellenőrzése Kelet-Közép-Európában működő leányvállalatokra vonatkozóan. Öt ország, két időszakból (2011/13 és 2015/16) származó adatainak elemzése alapján képet adnak a külföldi tulajdonú cégek emberierőforrás-menedzselésének − a sajátosan érvényesülő kontingenciafaktorok tükrében azonosítható − jellegzetességeiről.