A magyar dékánok tipikus és atipikus karrierútjai: egy empirikus vizsgálat eredményei

A felsőoktatás expanziójával a felsőoktatás-kutatás egyre nagyobb érdeklődéssel tanulmányozza az egyetemek és főiskolák menedzsmentjének, irányítási folyamatainak átalakulását. Ennek egyik oka, hogy épp ezen tényezők változásában érhető tetten a felsőoktatási rendszerek „modellváltása”. Az elemzések többsége azonban az intézményi vezetést többnyire egységesnek és koherensnek tételezi fel (Mignot és Gérard, 2003), és azt kimondva-kimondatlanul a felsővezetéssel azonosítja, azaz hiányzik az intézményi menedzsment differenciáltabb megközelítése. Emiatt – különösen Európában – jóval kevesebb figyelem irányul a középvezetőkre, azaz a dékánokra és tanszékvezetőkre, és csak az elmúlt években jelent meg néhány olyan elemzés, amely kifejezetten a dékánok, tanszékvezetők helyzetének változását vette górcső alá. Ez a tanulmány egy átfogó, a magyar dékánok helyzetét áttekintő doktori kutatás egyetlen elemét emeli ki: a dékánok karrierútját. A cikk első részében megvizsgálom, hogy kikből lesznek dékánok ma Magyarországon és hogy melyek a tipikus és atipikus dékánná válási karrierutak. Bár a karrierutak vizsgálata önmagában is tanulságos, sokat elárul magáról a felsőoktatási rendszerről is. A dékánná válás során figyelembe (nem) vett tényezők például tükrözik az adott rendszerben uralkodó preferenciákat. A tanulmány végén ezért külön kiemelem azokat a dilemmákat, amelyek a dékánná válással kapcsolatban egyéni és rendszer (szervezeti) szinten merülnek fel.