A nyugdíjparadigmák ösztönzési hatása az életpálya-fogyasztáson keresztül

A cikkben, a nyugdíjelméletben megszokott egymást átfedő nemzedékek (OLG) modell keretében, az ott szokásos egyszerűsítésekkel és elvonatkoztatásokkal élve, azonban a képleteket mellőzve, helyettük egyszerű ábrákkal szemléltetve próbálom meg bemutatni az egyes nyugdíjmegoldások problémáit, és érvelni egy olyan vegyes rendszer mellett, amely részelemként egy reális ígéreteket tartalmazó, „visszanyesett” folyó finanszírozású rendszert tartalmaz a gyermeknevelők, és egy feltőkésített részrendszert a gyermeket nem nevelők számára. A megoldás – szemben a „modern korban” szokásos feltőkésített és folyó finanszírozású nyugdíjrendszerekkel – mindenki számára biztosítja az életpálya-kereset és -fogyasztás egyensúlyát, így a rendszert nem a felborulás, hanem a fenntarthatóság felé ösztönzi, és mindenkinek meghagyja a választási lehetőséget, hogy szabadon dönthessen a gyermekvállalásról, mivel döntéséből sem előnye, sem hátránya nem származik – szemben a mai rendszerrel, ami arra a feltételezésre épül, hogy elegendő gyermeket vállalnak az emberek, miközben egyértelműen a gyermek nem vállalását díjazza. A tanulmány végén megfogalmazunk egy paradoxont: a mai, gyermekvállalásról hallgató, attól látszólag független folyó finanszírozású nyugdíjrendszer erősen függ a tényleges gyermekvállalástól, és ezzel rákényszeríti a politikát a gyermekvállalás népszerűsítésére, míg a gyermekvállalást nyíltan elismerő nyugdíjrendszer a gyermekvállalás szempontjából semlegessé válik, ezzel felszabadítja a politikát az ilyen kényszer alól.