A nyugdíjreform miatti államháztartási hiány elszámolhatósága. A stabilitási és növekedési egyezmény egyes követelményeinek újragondolása

A nyugdíjrendszert strukturálisan megreformáló országok oldaláról rendszeresen felmerül a stabilitási és növekedési egyezmény módosításának igénye, általában méltányossági megfontolásokból. A szerző amellett érvel, hogy a deficitkorlát módosítását általánosságban megfogalmazó javaslatok helyett az egyezményt úgy kell módosítani, hogy nem a lehetséges deficit-, hanem az összes adósságra vonatkozó korlátot kell felülvizsgálni - mégpedig úgy, hogy az adósságba nemcsak az állam látható (explicit) adósságát, hanem minden más kötelezettségét is, vagyis az implicit államadósságot is beszámítják. Ez utóbbi legnagyobb forrása a nyugdíjrendszer. Azok az országok, amelyek feltőkésítési reformot hajtottak végre, lényegében az implicit államadósság egy részét alakították át explicitté úgy, hogy közben az összadósság változatlan maradt vagy csökkent. Tehát valódi helyzetük változatlan maradt vagy javult a reformot végre nem hajtókhoz képest, de a stabilitási és növekedési egyezmény számításba vétele szerint egyértelműen romlott, ami méltánytalan. A deficitcél pedig azért helyes, mert annak fő funkciója, hogy akadályozza a GDP arányában kifejezett összes államadósság növekedését, amit hatékonyan meg is tesz.