A társadalmi nem szerepe a vezetésben Magyarországon - Érzékelése és magyarázatai

A gazdaságilag fejlett országokban az utóbbi évtizedek során kétségtelenül egyértelmű és stabil munkaerő-piaci folyamatok zajlottak le. Ezek egyik legfontosabb vonása a nők növekvő és folyamatos foglalkoztatottsága volt, miközben a férfiak gazdasági aktivitása csökkent, ami az aktivitási arányok közeledéséhez vezetett (Powell, 1999; Fagenson, 1990). A nők egyre magasabb képzettsége és növekvő aktivitása lassan két, egymással kölcsönhatásban lévő folyamatot indított be: egyrészt erősödött az egyenlőség iránti igény, másrészt a nők gyakrabban kerültek vezető pozíciókba. Bár a nők előtt erősen korlátozott karrierlehetőségek álltak, sok területen voltak negatív diszkrimináció áldozatai, és valóban létezett az üvegplafon, a vállalatok mégis egyre inkább rákényszerültek a szervezeti változtatásokra. Ezek egyik fontos eleme az volt, hogy reflektorfénybe kerültek az esélyegyenlőséghez kapcsolódó értékek, és egyre jobban beépültek a változóban lévő szervezeti kultúrába. A vállalatokra ezzel egyidőben olyan a külső és belső nyomás nehezedik, amely ugyanezen cél − vagyis a nők foglalkoztatási és karrieresélyeinek növelése − irányába hat. A női vezetőkkel foglalkozó nyugati szakirodalom jól dokumentálja a nők tapasztalatait és álláspontjait, ám a posztszocialista államokra − és különösen Magyarországra − ez nem jellemző. A gazdasági és politikai rendszerek, illetve az átmeneti gazdaságok közötti hatalmas különbségek miatt nem állíthatjuk, hogy a női vezetők egyforma tapasztalatokat szereztek volna, vagy hogy esélyeik hasonlóan alakulnának.Jelen munkámban röviden áttekintem, hogyan változott a nők jelenléte a felsőbb vezetésben az átmeneti időszak alatt, vagyis a szocialista rendszer felszámolása után. A nők a vezetésben − vertikálisan és horizontálisan egyaránt − elkülönülnek. Elemezni fogom azt a sokféle magyarázatot, amelyet arra a kérdésre adnak, hogy a nők miért olyan szánalmasan alulreprezentáltak a cégek vezetőtestületeiben.