Az alma a világ negyedik legnagyobb mennyiségben termelt gyümölcse, a mérsékelt égövben pedig a legjelentősebb gyümölcsfaj. 2007-ben a világ almatermése mintegy 66 millió tonna volt, a FAO (2009) adatai alapján. Magyarországon is – mennyiségét tekintve – a legjelentősebb gyümölcsfaj, volt olyan év, amikor 1,2 millió tonna termett belőle, de ez a ’90-es évek elején 550-580 ezer tonnára csökkent. Az évenkénti termésmennyiség azóta is e körül az érték körül ingadozik, a KSH adatai alapján 2008-ban 568 ezer tonna alma termett az országban. A termesztés során tapasztalt, évről évre súlyosabban jelentkező problémák (szélsőséges időjárási körülmények, piac rapszodikussága) ráirányíthatják a figyelmet a nagyobb ökológiai alkalmazkodó- és tűrőképességű, betegségeknek ellenálló rezisztens fajtákra. A termelők szkeptikussága e fajtákkal szemben egyrészt a növényvédőszer-gyártók ellenlobbyja miatt, másrészt ezen új fajták technológiájáról (pl. fajtatársítás, tápanyag-utánpótlás) rendelkezésre álló csekély adatból fakadhat. Ezen adatok, módszerek, technológiák pótlására tehát égető szükség van, a termelők számára használható megoldást kell nyújtani! Az idegenmegporzás (allogámia) a növényvilágban általános jelenség, a genetikai variabilitás fokozása érdekében „alkalmazzák” a növények, különféle mechanizmusokkal akadályozva az önmegporzást (autogámia). Az alma esetében a legtöbb fajta is csak maximum 1-2%-os öntermékenyülési hajlamot mutat, ami nem elegendő a gazdaságos termésmennyiség eléréséhez. Az alma tehát gyakorlatilag önmeddő faj, így a fajtaválasztásnál, illetve az ültetvények tervezésénél nem elegendő a piaci szempontokat figyelembe venni. Olyan fajtatársítási terveket kell kidolgozni, melyben minden fajta számára megfelelő távolságban megfelelő pollenadó található. A pollenadónak való megfelelés számos tényezőtől függ. A fajtatársítási tervek készítésekor biológiai és technológiai szempontokat egyaránt figyelembe kell venni. Technológiai szempont például az érési időszak hosszúsága, vagy az, hogy a rezisztens ...
