Hegemónia, munkáskultúra, paternalizmus. A társadalmi kérdés múzeumi reprezentációja Budapesten és Bécsben a 20. század elején

E tanulmányban a huszadik század elején megalapított két egészség és nevelésügyi múzeummal, a budapesti Társadalmi/Népegészségügyi Múzeummal és a bécsi Gesellschafts- und Wirtschaftsmuseummal (Társadalmi és Gazdasági Múzeummal) foglalkozom. A társadalmi múzeumok a 20. század elején igazi, modernizmusban gyökerező társadalmi és kulturális intézmények voltak. Ezen intézményeket jelenleg szinte lehetetlen elképzelni, hiszen egy részt a jövő változtathatóságának megkérdőjelezhetetlenségére épültek, másrészt pedig az ipari kapitalizmusnak a töretlen haladásba vetett hite adta az alapjukat. Mindeközben pedig a szociális kérdéseket helyezték a kiállításaik központjába. E múzeumok története egyszerre volt tere a század eleji testkultúra, betegségtudat, közegészségügy és egészségpolitika reprezentációjának. Cikkemben bemutatom, hogy a népesség kollektív testére vonatkozó gondoskodás irányelvei hogyan kapcsolódtak össze a munkaerő kontrolljával, illetve mindez hogyan jelent meg állami intézményekben; vagyis hogyan alakult a munkásság testének konstrukciója a múzeumi terekben. Olyan kérdésekre keresem a választ, mint hogy az állami gondoskodás hogyan kapcsolódott össze a 20. század elején a fegyelmezéssel, a munkaerő szabályozásával és a testek feletti kontrollal? Hogyan működhetett két, egymással ilyen szoros kapcsolatban álló városban két ilyen különböző társadalmi múzeum? Milyen eszmei közeget képezett e két múzeum az ipari kapitalizmus munkás testeinek, a munkásosztály képzésének és létfeltétleinek bemutatásához?