Kína az ezredforduló óta egyre markánsabb donorszerepet tölt be a nemzetközi fejlesztési együttműködési rezsimben. Kína ezredfordulót követő külgazdaság- és külpolitikájában egyre nagyobb jelentőséget kapott Afrika, amelyet Kína immár stratégiai partnerének tekint. Az afrikai kontinens felértékelődése több tényezővel magyarázható. Az expanzió egyik indítómotorja Kína gyors gazdasági növekedése, illetve az ahhoz szükséges, természeti erőforrások iránti kereslet, mivel Afrika Kína egyik legfőbb olaj- és egyéb nyersanyagforrása. Ugyanakkor a kínai vállalatok számára igen fontos piaci lehetőségeket kínálnak az afrikai belső piacok is, mivel Afrika a világ egyik legdinamikusabban fejlődő régiója. Afrika vonzerejét növeli az egyre bővülő népesség, a városiasodás, a fiatal és egyre jobban képzett munkaerő, valamint a növekvő jövedelemmel rendelkező, felemelkedő középosztály, amelyek Kína számára egyelőre alig kiaknázott fogyasztói piacot eredményeznek. Az afrikai piaci potenciált felismerve Kína ennek mentén, proaktívan alakította kapcsolatait a kontinens országaival. Az 1990-es évektől kezdve dinamikus emelkedésnek indultak Kína Afrikával folytatott kereskedelmének, ide áramló beruházásainak, valamint fejlesztési támogatásainak mutatószámai. Az ezredfordulót követő évtizedben a három terület intenzitásának erősödése eltérő ütemben zajlott, a segélyek a beruházásokénál ugyan lassabban, a kereskedelem bővülésénél azonban gyorsabban növekedtek. A kínai segélypolitika nehezen elválasztható a kereskedelem- és a beruházáspolitikától, a három terület összefonódása megmutatkozik a segélyezés céljaiban, eszközeiben és formáiban, valamint intézményrendszerében egyaránt. Kutatásunk során abból a feltételezésből indulunk ki, hogy Kína fejlesztési segélyezésének egyik célja a piacszerzés, és Kína részben azért nyújt segélyeket afrikai partnerállamainak, hogy a fejlődő piacokért folytatott nemzetközi versenyben előnyökhöz jusson más versenytársakkal szemben. Dolgozatunkban kvantitatív módszerekkel megvizsgáltuk, hogy van-e ...
