Közgáz diáktudós - Verseny, életmód, identitás
A Közgáz Diáktudós sorozat 2019-ben két újabb kötettel bővül. A Budapesti Corvinus Egyetem karain 2019-ben szervezett Tudományos Diákköri Konferencia (TDK) helyezett dolgozatai közül válogattuk ki azokat, amelyek a szélesebb olvasóközönség számára is izgalmas üzenetet hordoznak. Ebben a kötetben, amely sorozatunk tizenegyedik tagja, az írásokat a különféle értékek döntésekben való megjelenése kapcsolja össze. A termelékenységtől a lakhatáson át eljutunk a helyi termékekig, bemutatva, hogy a tudományos kutatás nem jelent elvonulást a világtól, sokkal inkább annak megértő szemlélését. Szerzőinket arra kértük, közérthetően fogalmazzák meg azon eredményeiket, amelyek a gyakorlatban is sokak hasznára lehetnek. Így e kötet tanúsága annak is, hogy a jó kutató nem csak az összefüggések feltárásához ért, de eredményeit többféle formában, a célközönséghez igazodva tudja bemutatni, segítve az egész közösség gyarapodását. Egy ilyen kaland meggyőződésünk szerint minden egyetemistának épülésére szolgál még akkor is, ha később inkább csak felhasználója, mint előállítója lesz a tudományos eredményeknek. Tartalom: Juhász Péter – Wimmer Ágnes: A digitalizációtól a lakhatásig – TDK körkép a Corvinusról -- Hartvig Áron – Pap Áron: A digitalizáció és a vállalati termelékenység Európában -- Augusztin Anna: Aki versenyképes, az termelékeny is? -- Nagy Péter Artur: A homogenizáló rombolás – A világválság hatása a V4 országok nyugat-európai kereskedelmi kapcsolataira -- Hajnal Áron: Terrorizmus és turizmus – 2015. novemberi párizsi támadássorozat hatása a francia belföldi turizmusra -- Morva Attila: Hogyan mérhető az okosvárosok teljesítménye? – Kulcsindikátor alapú Smart City mérési-értékelési modell -- Bánóczi Anna: Lakni vagy nem lakni? – Ingatlanpiaci folyamatok elemzése a fővárosban: fókuszban az Airbnb -- Lovász Tamás – Vara Bálint – Verhás Georgina: Az ökotudatos falufejlesztések sikertényezői és adaptálható elemei -- Czapp Nikolett – Domokos Csenge – Gera Anna: Helyi termék mint a periférikus térségek identitásképző és településmarketing eszköze
Year of publication: |
2019
|
---|---|
Publisher: |
Budapesti Corvinus Egyetem |
Subject: | Economic development | Knowledge economy | innovation | Commerce and tourism | Ecology |
Saved in:
freely available
Type of publication: | Book / Working Paper |
---|---|
Language: | Hungarian |
Notes: | Wimmer, Ágnes and Juhász, Péter, eds. (2019) Közgáz diáktudós - Verseny, életmód, identitás. TDK Könyvtár, 11 . Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest. . ISBN 978-963-503-825-1 |
Source: | BASE |
Persistent link: https://www.econbiz.de/10012154444
Saved in favorites
Similar items by subject
-
Horváth, Daniella, (2018)
-
Sziva, Ivett, (2009)
-
Turistatípusok azonosítása – egy lehetséges turisztikai ajánlórendszer
Apáthy M., Sándor, (2017)
- More ...