Kockázati étvágy

Ebben a cikkben egyrészt azt vizsgáltuk, hogy az empirikus kutatások mennyiben igazolják vissza a stabil hasznosság-függvény szerinti döntéshozatal modelljét. Ehhez összefoglaltuk a kockázati étvággyal kapcsolatos alapvető elméleti összefüggéseket, majd bemutattuk a viselkedési kutatások fontosabb eredményeit, különös tekintettel a kilátáselméletre, a szociodemográfiai és kognitív jellemzők és a kockázatvállalási hajlandóság közötti összefüggésekre, illetve egyéb átmeneti fizikai, mentális és lelki befolyásoló tényezőkre. A másik, erre épülő kutatási kérdésünk az volt, hogy van-e elfogadott elvi és módszertani útmutató arra nézve, hogy a tanácsadónak milyen módszerrel kell megismernie az ügyfele kockázatvállalási magatartását, és miként kell számára ezután tanácsot adnia. Először áttekintettük a nemzetközi gyakorlatban a kockázati étvágy meghatározására használatos módszereket és azok szakirodalmi kritikáját, majd megállapítottuk, hogy a gyakorlati tanácsadásban egyelőre nemcsak az tisztázatlan, hogy melyik módszerrel lehet legjobban megismerni a befektetők kockázati étvágyát, hanem az is, hogy a tanácsadónak milyen mértékben kell elfogadnia, illetve irányítania ügyfele kockázati preferenciáit a befektetési stratégia meghatározása során.