A mondanivaló lényege máshol van: Megjegyzések Simonovits András: Családi pótlék és gyermekszámmal növekvő nyugdíj: optimalitás és semlegesség című cikkéhez

Simonovits Andrásnak a mostani számban közölt vitacikke (Simonovits, 2020) különösen gyors volt, az előző számban közölt tanulmányomra reagált, még annak publikálása előtt úgy, hogy a folyamatosan fejlesztett cikkének aktuális állapotát mindig bemutatta nekem, s néha megfogadta (de általában nem) a megjegyzéseimet, javaslataimat. Az itt közölt cikkére is azért tudok reagálni azonnal, mert a végleges, a folyóirat által elfogadott változatot is azonnal megosztotta velem, amiért köszönettel tartozom neki. A cikk nem tartalmaz különösebb kritikát, igazából elméletem szélső esetei illusztrációjának tekinthető némi cizellálással, amit a φ gyermekfajlagos bevezetésével ér el. A legnagyobb baja pedig az, hogy mondanivalómat nem támasztom alá matematikai modellel, és hogy cikkeimmel elvonom a figyelmet fontosabb témák elől. A matematikai modellek hasznosságáról lehet vitatkozni – magam úgy vélem, hogy elméletem kifejtésének egy későbbi fázisában szükségem lesz erre, de jelen fázisban még inkább csak akadály lenne –, a figyelem elvonása pedig egyértelműen tévedés. Válaszcikkemben bemutatom, hogy mondanivalóm lényege egészen máshol van, mint ahol azt Simonovits keresi, s az ő modelljével nehézkesen is lehet azt megragadni. A különbség lényege, hogy én elsősorban nem az egyéni fogyasztás életpálya-optimalizálásával foglalkozom (benne a nyugdíjrendszerrel), hanem a nyugdíjrendszer ellentmondásaival. Ennek ellenére megpróbálom bemutatni, hogy mik az én tényleges állításaim.