A pénzügyi közvetítés néhány krónikus problémája az európai unióban. Adalékok a nemzetközi értéktermelési és teherelosztási problémák természetéhez

A tanulmány abban az irányban érvel, hogy az áru, az eszköz/vagyontárgy és a pénzpiacokon átfolyó, országok közötti teljesítmények jobb transzmissziója szempontjából egy jóval integráltabb és legalább egy kvázi-föderális pénzügyi épít- mény kialakítását sejtető új átviteli mechanizmus kellene, amely már önállóan, vagyis a tagállami befizetésektől függetlenül lenne „fiskális”. Ez a fejlemény azt jelenthetné, hogy ha – majd egyáltalán napirendre kerül és – bármilyen, a mainál nagyobb „szövetségi” adószedési potenciállal rendelkező, egyben szorosabb fiská- lis övezet születik: pl. egy kibővített fiskális jogosultságokkal bíró eurózóna, vagy netán egy napon egy valóban „Föderális-EU” központi költségvetés, nos akkor an- nak a relatív arányait tekintve (EU-adó/EU-GDP) is, kellően nagynak, a jelenlegi többszörösének kellene lennie. Csak ez a nagyobb fiskális erő kínálhatna érdemi EU-szintű kiegyenlítő mechanizmusokat és közös fiskális kiigazítást, úgy ahogy azok más, nagy és nyitott ám „föderális gazdaságokban” (pl. Németország, USA, Kanada,) már régen megvalósulhattak. A méretben kellően hatásos beavatkozásoknak egyben erős közös fiskális központot feltételeznek, amelyben az „európai adósságkibocsájtás” is mindig hihető teljesítmény ígérettel párosulhatna. Ez lehetne a valódi pénzügyi unió egy tartós fiskális szerveződési kerete. Ettől a végponttól azonban, 2017 elején még – a politikai pozícióktól függően – sokak áhított (mások által hangosan szidalmazott) nagyon-nagyon messze vagyunk, ahogy az EU–t érintő intézményi kritikákban is gyakran elhangzik.