A nemzetközi szakirodalom és a kutatási eredmények mély és szélesen tátongó vízérték-szakadékra világítanak rá. A települési víziközmű szolgáltatást biztosító víz- és csatorna hálózatok, és a hozzájuk kapcsolódó létesítmények, valamennyi egyéb közszolgáltatás alapját képező infrastruktúránál drágábbak, ugyanakkor a víz- és csatorna szolgáltatás díja a legalacsonyabb a háztartási kiadások között. A klímaváltozás, valamint a népesség- és gazdasági növekedés együttesen, alapjaiban fenyegetik a megfelelő mennyiségű és minőségű vízkészletek rendelkezésre állását, fenntartását. Míg a fejlődő országokban az infrastruktúra hiánya, addig a fejlett világban a részben 100 éves kort meghaladó eszközök pótlása jelent egyre égetőbb, évtizedek óta halogatott, és mindmáig megoldatlan problémát. A vízhez és szanitációhoz fűződő „alapvető emberi jog” deklarálása a társadalom széles körében az ingyenes hozzáférés elvárását, míg viszonylag szűk rétegében a rászorulók iránti hathatós szolidaritás készségét ébreszti. A vízellátás és annak alapját képező infrastruktúra biztosításának költségigénye egy másik társadalmi rétegződés mentén is markáns különbségeket mutat. Minél kisebb az ellátási egység, a település mérete, annál magasabbak az egy főre jutó infrastruktúra és szolgáltatási költségek, ugyanakkor az itt rendelkezésre álló jövedelmek a legalacsonyabbak. Kutatásom alapját egy országos víziközmű-vagyonértékelés és egy társadalmi vízérték-szemlélet felmérés képezte. A kutatásokban feltárt eredményeket egyrészt a településenként, objektumszinten, avulással korrigált pótlási érték alapon képzett vagyonértékelési adatbázisra építettem. Ez az adatbázis a hazai települések közel negyedét foglalja magába, a hazai települések méreteloszlását reprezentatív módon megjelenítve. A társadalmi vízérték-szemlélet felmérése egy 5.000 fős országos reprezentatív mintán történt. A rendelkezésre álló adatbázisok leíró statisztikai, valamint korreláció analízis és lineáris regressziós, továbbá klaszterelemzés módszerével történő vizsgálata alapján megalapozott és a kutatási hipotéziseket nagy bizonyító erővel alátámasztó megállapítások születtek. Megállapítottam, hogy a víziközmű infrastruktúra egy lakosra vetített pótlási költségei a kisebb településeken többszörösét teszik ki a nagyobb településeken élőkének, és bár a kisebb településeken csekély mértékben magasabbak szolgáltatási díjak, de messze nem fedezik a többletköltségeket. Az egyfőre jutó pótlási szükségletek az egy főre eső vezetékhosszokkal mutatnak szoros összefüggést, melyek kis települések a nagyobb települések értékeinek 5 szörösét teszik ki. A vagyongazdálkodás helyzetét súlyosbítják azok a tények, hogy a pótlási szükségletek időbeni eloszlása az ivóvíz ellátó rendszerek esetében a településcsoportok széles körében a következő 15 évre összpontosul, ugyanakkor az egyes települések szintjén az egy-egy évben jelentkező pótlási szükségletek az 50 éves átlagértékek 20-30-40 szeresét teszik ki. A kis és nagy településen élő társadalmi csoportok tisztában vannak a települési víz- és csatorna szolgáltatás költségeinek település mérettől függő jelentős különbségeivel. Érzékelik az infrastruktúra megújításának szükségességét, és bár az egyik oldalról igénylik, másik oldalról pedig készek annak kompenzálására, a szolidaritásra és társadalmi szerepvállalásra, azonban nem ismerik annak súlyát és mértékét. A pótlólagos források szükségszerűségét jól érzékelteti, hogy amennyiben a jelenlegi díjbefizetéseket változatlannak tekintem, a díjbefizetések 94%-át kellene pótlási költségre fedezetként félretenni ahhoz, hogy a teljes rendszer hosszútávon önfinanszírozó legyen. Ajánlásként fogalmazom meg azt, hogy az ágazatok közötti (víz-csatorna) vagyongazdálkodás összevonásával, valamint a települési vagyongazdálkodás regionális kezelésével (víziközmű rendszerek regionális összevonásával) a pótlási szükségletek költségei időben kiegyenlítettebbé, és ezáltal a díjakban kezelhetőbbé válnak. További, részben kutatási, részben gyakorlati feladatnak tekintem a feltárt eredmények széleskörű társadalmasítását, és a fennálló vízérték-szakadék szűkítését.
