A digitális kultúra avantgárdja a kezdetektõl fogva ellenérzéssel és gyanakvással fogadta az államok, a nemzetközi politikai és gazdasági szervezetek azon törekvéseit, hogy a világháló mûködését kívülrõl diktált szabályok közé kényszerítsék. Az ott folyó kommunikációnak ugyanis vannak már írott és íratlan szabályai. Ezeket a technikai és közösségi szabályokat – a számítógépeket és lokális hálózatokat összekapcsoló TCP/IP protokolltól az országkódokon és generikus kódokon alapuló legfelsõbb szintû tartományneveken át a tisztességes számítógép-használat és kommunikáció chartájáig – önkéntesek alkották meg, és azok a használók konszenzusán alapulnak. Hiszen a világhálónak nem volt és ma sincs kormánya, amely különleges autoritásánál fogva bármit is rákényszeríthetne annak közösségére. Ezek a szabályok persze a világháló létrehozóinak és elsõ néhány százezer használójának politikai kultúráját, értékvilágát fejezik ki, amely világosan és egyértelmûen felismerhetõ az általuk teremtett és egymás között használt beszédmódban. Ha szavakat kellene keresnünk a digitális kultúra értékvilágának a jellemzésére, akkor elõször a nyitottság, a középpont-nélküliség, az interaktivitás, a konszenzuson alapuló szabályozás, a szabad identitásválasztás, a nem lokalitás, a hierarchia, az elõjogok és a tekintélyek elutasítása jut az eszünkbe. A digitális kultúra létrehozói szerint ezek a szavak jelölik ki tudásunk, kultúránk, emberi kapcsolataink és politikai cselekvéseink új horizontját. Az internet nagy hatású teoretikusai ezért is szeretik önmagukat és a világháló társadalmát úgy látni, mint akik Jefferson, Washington, Paine, Mill, Madison, Tocqueville, Brandeis, Holmes és mások libertinus politikai filozófiai hagyományait folytatják, azokat radikalizálják és teljesítik ki a kibertérben (Barbrook és Cameron 1997: 41–59; Barlow 1990: 45–57; Sobchack 1995: 11–28; Sterling 1994). (.)
