Stílus és karakter: Futballhabituológiai traktátus

Az arany­csa­pat nagy­ha­tal­mú szö­vet­sé­gi ka­pi­tá­nya fo­gal­maz így az öt­ve­nes évek de­re­kán – a ber­ni vébédöntőn túl, öt­ven­ha­ton in­nen. Ne kezd­jünk most fi­lo­ló­gi­ai nyo­mo­zás­ba e nyel­ve­zet ere­de­tét il­le­tő­en, ha­nem ér­jük be az­zal, hogy rá­mu­ta­tunk: Se­bes Gusz­táv – ép­pen eme (plá­gi­um)gya­nú­san ar­cha­i­zá­ló fo­ga­lom­kész­let ré­vén – olyan gon­do­la­to­kat és at­ti­tű­döket fe­jez ki itt, ame­lyek szak­em­be­rek és la­i­ku­sok év­ti­ze­dek alatt föl­hal­mo­zó­dott kö­zös tu­dás­kin­csé­nek summázatai. E gon­do­la­tok jól szem­lél­te­tik: a já­ték­stí­lus és a nem­ze­ti ka­rakter kö­zött e tu­dás­kincs szin­te au­to­ma­ti­kus ma­gá­tól ér­te­tő­dő­ség­gel lé­te­sít köz­vet­len kap­csola­tot. Az aláb­bi­ak­ban ar­ra te­szek kí­sér­le­tet, hogy a ma­gyar fut­ball­vá­lo­ga­tott já­ték­stí­lu­sá­nak relacionális tör­té­ne­ti elem­zé­se ré­vén meg­ért­sem e na­iv­nak tű­nő esszencializmus hát­te­ré­ben ál­ló tár­sa­dal­mi té­nye­ző­ket.